Ur.br.: 3-3/11-2020.

Poštovani članovi Skupštine,

ovim putem Vas obavještavam da na osnovi Vladine Uredbe br. 40/2020. (III. 11.), Zakona br. CXXVIII. 46. § (4) iz 2011. godine te Zakona br. CLXXIX. 153. (1) § iz 2011. godine, predsjednik Hrvatske državne samouprave  će donijeti odluke u dolje navedenim temama/točkama dnevnog reda 30. travnja 2020. godine.

Molim Vas da svoje primjedbe i dopune glede pojedinih točaka dnevnog reda pošaljete najkasnije do 25. travnja 2020. godine na službenu mail adresu Hrvatske državne samouprave (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

1. Izvješće predsjednika o radu između dvaju zasjedanja Skupštine, izvješće o izvršenju odluka kojima je rok istekao, izvješće o odlukama za koje je bio ovlašten predsjednik
   Referent: Ivan Gugan, predsjednik
2. Izvješće o djelovanju županijskih udruženja hrvatskih samouprava za 2019. godinu
   Referenti: Voditelji županijskih udruženja
3. Izvješće o djelovanju unutarnje kontrole za 2019. godinu
   Referent: Krisztián Jeges, kontrolor
4. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog vrtića, osnovne škole i učeničkog doma Santovo za 2019. godinu
   Referent: Joso Šibalin, ravnatelj
5. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog vrtića, osnovne škole, gimnazije i učeničkog doma Miroslava Krleže za 2019. godinu
   Referent: Gábor Győrvári, ravnatelj
6. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Znanstvenog zavoda Hrvata u Mađarskoj za 2019. godinu
   Referent: Stjepan Blažetin, ravnatelj
7. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog kluba Augusta Šenoe za 2019. godinu
   Referent: Mišo Šarošac, ravnatelj
8. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Muzeja sakralne umjetnosti Hrvata u Mađarskoj za 2019. godinu
   Referent: dr. Andrija Handler, v.d. ravnatelj
9. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Kulturno-prosvjetnog centra i odmarališta Hrvata u Mađarskoj za 2019. godinu
   Referent: Gabrijela Kohuth, v.d. ravnateljica
10. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog kulturno-prosvjetnog zavoda Stipan Blažetin za 2019. godinu
    Referentica: Zorica Proszenyak Matola, ravnateljica
11. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog kulturnog i sportskog centra Josip Gujaš Džuretin za 2019. godinu
    Referent: Krištof Petrinović, ravnatelj
12. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Kulturnog centra bačkih Hrvata za 2019. godinu
    Referent: Mladen Filaković, ravnatelj
13. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog pedagoškog i metodičkog centra za 2019. godinu
    Referent: Žanet Vörös, ravnateljica
14. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatskog vrtića i osnovne škole Mate Meršić Miloradić za 2019. godinu
    Referent: Edita Horvath-Pauković, ravnateljica
15. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Ureda Hrvatske državne samouprave za 2019. godinu
    Referent: David Gregeš, zamjenik voditelja ureda; Kristina Kraner, voditeljica ekonomata
16. Prihvaćanje izvješća o radu i financijskog izvješća Hrvatske državne samouprave, ureda i institucija za 2019. godinu
    Referent: Predsjednik i ravnatelji
17. Prihvaćanje bilance tvrtke Zavičaj d.o.o. za 2019. godinu
    Referent: Tibor Radić, direktor Zavičaja d.o.o.
18. Prihvaćanje bilance Pečuškog hrvatskog kazališta n.d.o.o. za 2019. godinu
    Referent: Slaven Vidaković, ravnatelj Pečuškog hrvatskog kazališta
19. Prihvaćanje bilance Neprofitnog poduzeća „Croatica“ za 2019. godinu
    Referent: Čaba Horvat direktor Croatice
20. Izvješće i donošenje odluka o prijedlozima Vladine kontrole o djelovanju Hrvatskog vrtića, osnovne škole, gimnazije i učeničkog doma Miroslava Krleže
    Referent: Joso Ostrogonac, predsjednik odbora za odgoj i obrazovanje
21. Rasprava o prihvaćanju potpora dobivenih od Ureda predsjednika Vlade
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik
22. Izmjene i dopune Proračuna Hrvatske državne samouprave, ureda i institucija za 2020. godinu
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik
23. Odluka o pristiglim poundama putem javne nabave za proširenje zgrade Hrvatskog vrtića, osnovne škole, gimnazije i učeničkog doma Miroslave Krleže
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik
24. Obavijest o kontroli Državnog ureda za reviziju o stanju i djelovanju Pečuškog hrvatskog kazališta
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik
25. Usvajanje odluke o raspisivanju natječaja za popunu radnog mjesta ravnatelja Znanstvenog zavoda Hrvata u Mađarskoj
    Referent: Ivan Gugan predsjednik
26. Rasprava o uvjetima davanja socijalne povlastice te o naknadi za topli obrok u odgojno-obrazovnim institucijama u održavanju Hrvatske državne samouprave
    Referent: Ivan Gugan predsjednik
27. Usvajanje odluke o pokretanju maksimalnog broja grupa u 2020/2021. odgojnoj godini u predškolskim odgojnim institucijama u održavanju Hrvatske državne samouprave
    Referent: Ivan Gugan predsjednik
28. Usvajanje odluke o pokretanju maksimalnog broja razreda u 2020/2021. školskoj godini u obrazovnim institucijama u održavanju Hrvatske državne samouprave
    Referent: Ivan Gugan predsjednik
29. Usvajanje odluke o pokretanju maksimalnog broja grupa u 2020/2021. odgojnoj godini u učeničkim domovima u održavanju Hrvatske državne samouprave
    Referent: Ivan Gugan predsjednik
30. Rasprava o programu usavršavanja pedagoga obrazovnih institucija u održavanju Hrvatske državne samouprave
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik
31. Razno
    Referent: Ivan Gugan, predsjednik

Dokumenti dnevnnog reda...

U Budimpešti, 17. travnja 2020.

S poštovanjem:                                                                                                                    

Ivan Gugan
predsjednik

Dostavljeno:                                                                                                      

-  Članovima Skupštine Hrvatske državne samouprave

-  Voditeljima ustanova i firmi HDS-a

Objavljeno

-  Na web-stranici za hrvatske samouprave, ustanove i civilne udruge

Izaslano i objavljeno: 17. travnja 2020.

Kiküldve, közzétéve: 2020. április 17.

Az utóbbi időszakban a magyarországi horvátságot, s annak horvát etnikai alcsoportját, a bajai (bácskai) bunyevácságot az internet által lehetővé tett véleménynyilvánítási szabadsággal visszaélve több durva, gyűlöletkeltésre is alkalmas támadás érte. E verbális támadások számos, a történelmi tényeket elferdítő, a valóságnak nem megfelelő állítást tartalmaznak a bunyevác népcsoport eredetéről, történelméről és a horvátságon belüli helyzetéről. A közvélemény objektívebb tájékoztatása érdekében az Országos Horvát Önkormányzat szükségét érzi annak, hogy ismertesse álláspontját ebben a kérdésben.

Az Országos Horvát Önkormányzat Közgyűlése kinyilvánítja, hogy a Magyarországon magát bunyevácnak deklaráló polgárok etnikai alcsoportként a hazai horvát nemzetiség elválaszthatatlan részét alkotják. A nemzetiség képviseletében visszautasít minden véleménynyilvánítást, amely szerint az Önkormányzat bármelyik horvát közösség kulturális identitásának megvallását korlátozza, illetve történelmi örökségét megvonja bárkitől.

A tudományos kutatás hiteles források alapján mára egyértelműen tisztázta, hogy a magyarországi bunyevácok őshazája Dalmácia, a Dinári-hegység és a Svilaja közötti vidék Horvátországban, valamint Délnyugat-Bosznia és Nyugat-Hercegovina területén, vagyis nem a Neretva bal parti mellékfolyója, a szállásterületük peremén folyó Buna vidéke, ahogy az 18-19. századi ferences írók művei nyomán elterjedt a bácskai bunyevácság körében.

A bunyevác népesség központi területe egészen Nándorfehérvár elestéig (1521) és a mohácsi csatáig a középkori Horvát Királyság részét képező szárazföldi Dalmácia, a Svilaja és Dinári-hegységek közötti vidék (itt helynevek, köztük hegycsúcs is őrzik a bunyevác népcsoport nevét), illetve Délnyugat-Bosznia és Nyugat-Hercegovina. Innen vándoroltak szét az oszmán hódítások nyomán a 16. században más horvátországi területekre (Lika, Gorski kotar, a Velebit hegység tengermelléki része, Zadar környéke), illetve a 17. század folyamán (1607 és 1687 között) Észak-Bácskába. Ezt az őshaza elméletet a bunyevácok nyelve is igazolja: a što nyelvjárás nyugati ágának újabb hangsúlyozású (tehát nem archaikus), hanem íző változatát beszélik, vagyis a mai horvát sztenderdhez nagyon is közelálló idiómát. A bunyevác nyelvjárás alapszókincse (a legfontosabb törzsszókincs), névadási szokásaik, vallási kultúrájuk szókincse horvát, beszédükbe dalmáciai horvát ča nyelvjárási elemek és olasz jövevényszavak is keveredtek, a többi délszláv népcsoportra is jellemző sok török eredetű szó mellett. Legközelebbi rokonaik ma is Horvátországban, valamint Bosznia-Hercegovina mindmáig horvát többségű területein élnek, akik ugyanazt a nyelvjárást beszélik. És a bácskai bunyevácok vezetéknevei közül is számtalan névnek megvan a horvátországi megfelelője, ami az egykori közvetlen nagycsaládi kapcsolatokat is bizonyítja.

A Bácskába szakadt bunyevác népesség az őshazából hozott kultúrájának számos elemét megőrizte, ami mindmáig összeköti horvátországi testvéreikkel. A tevékenységüket Dalmáciától Bosznián át Budáig kiterjesztő bosnyák ferencesek, később a Szlavóniát egészen 1900-ig magába foglaló Kapisztrán Szent János ferences rendtartomány révén a bácskai bunyevácság a múltban a magas kultúra terén is szoros kapcsolatokat ápolt az eredeti horvát nyelvterületen maradt rokonsággal.  Nem igaz tehát, hogy a bácskai bunyevácság egy izolált, rokonok nélküli népesség lenne.

A dualista korszakban a megyei, helyi hatóságok gyakorlata, vegyes lakosságú területeken – mint amely Észak-Bácska is – az esetek többségében a liberális 1868-as nemzetiségi törvénnyel ellentétben az asszimilációs politikát részesítette előnyben. Az asszimiláció elősegítése érdekében 1867 után megindult a bunyevác népiskolák fokozatos átalakítása magyar tannyelvű oktatási intézményekké.  A lokális etnikai csoporttudattal rendelkező bunyevácok, sokácok, és valamennyi más, hazai, katolikus délszláv népcsoport elszigeteltségét kihasználva a kormányzati politika is asszimilációjukat segítette elő. A magyar hatóságok és történészek is emiatt hangsúlyozták e népesség esetében lokális csoporttudatukat.

Az első világháború után az új délszláv államban először a szerb politika próbálta a bunyevácokat, katolikus szerbnek nevezve, a szerbségbe asszimilálni őket –sikertelenül –, de abban az időben a belgrádi politika sem próbálkozott még, az országban élő többi horvát népcsoporttól elkülönítve, a bunyevácok külön nemzetté alakításával. Ez csak Slobodan Milošević diktatúrája idején vált politikai gyakorlattá.

A korabeli magyarosítási, majd szerbesítési folyamatokkal szemben a bunyevác (és sokác) értelmiség többsége a népcsoport horvátországi gyökereihez kívánt visszatérni. E nézeteket vallotta Ivan Antunović (Antunovics János) kalocsai segédpüspök, a bunyevác-sokác népcsoportot 150 évvel ezelőtt a teljes felmorzsolódástól megmentő nemzeti mozgalom elindítója is. Bár az általa alapított Bunjevačke i šokačke novine című újság az etnikai alcsoportneveket használta, e két csoport történetéről 1882-ben írt művében világosan kifejtette, hogy a bunyevácság a ma is horvátok által lakott területről származik, s a mű 3. fejezetében egyértelműen megvallotta a horvátsághoz való személyes kötődését is: „a mohácsi csata után mindenütt, ahol csak letelepedtek a szlávok, bárhol, ahol szerbek voltak, ott nagyobb, vagy kisebb számban voltak bunyevácok és sokácok, vagy ahogyan ma szeretjük magunkat nevezni, horvátok.“ Eleinte ugyan nem minden bunyevác osztotta e nézeteit, de követői közül a fiatal generáció tagjai már 1914 előtt lelkesen elfogadták Antunovics gondolatait és ismételten megerősítették, hogy a bunyevácokat, sokácokat a horvát nemzet részének tekintik. Így cselekedett a magyarországi bunyevác iskolaügyért harcoló Pajo Kujundžić. Ő is meg volt győződve arról, hogy a bunyevácság a horvátság része: ”a tudósok  mindig is úgy gondolták, hogy a bunyevácok a ’dalmát, vagy illír’ nemzet fiai, vagyis horvátok”.

A bácskai bunyevácok legfontosabb orgánuma, a Neven című hetilap főszerkesztője Šandor Rajčić 1913-ban vezércikkében kinyilvánította, hogy a „bunyevácok és sokácok a horvát nemzet egyik ágát képezik és nyelvünk tisztán horvát”.

Az új délszláv államban a bunyevácok túlnyomó többsége a horvát nemzeti gondolat hívévé szegődött. Ezt nem csupán vezető politikusaik, egyházi személyiségeik és értelmiségük képviselőinek nyilatkozataiból, írásaiból tudjuk, hanem tömegesen bebizonyították a Horvát Parasztpártra leadott szavazataikkal, valamint a nevükben is a horvátságot képviselő egyesületekhez való csatlakozásukkal, tömegrendezvényeiken történő aktív részvételükkel. Erről számtalan hiteles levéltári forrás tanúskodik. Sőt magyar személy, Íjjas József (később kalocsai érsek, a második világháború alatt bácskai apostoli adminisztrátor) egy jelentése is azt erősíti meg, hogy Bácska 1941 előtt Jugoszláviához tartozó részén a bunyevácok többsége horvátnak érzi magát és csak a szerbekhez erősebben kötődő kis részük nem osztja e nézeteket. Vagyis köszönő viszonyban sincs a valósággal, hogy az új kommunista jugoszláv államhatalom 1945-ben kiadott rendelete kényszerítette volna a bunyevácokat a horvátságba. Arról nem is beszélve, hogy a Vajdaságban 1945-ben megalakult horvát kulturális intézmények nevéből az 1950-es években törölték a horvát nevet, az ekkor megalapított horvát tannyelvű iskolákat is szerb tannyelvűvé alakították.

A hivatalos politika Magyaroszágon a két világháború között is a hazai horvát népcsoportok különállóságát támogatta. A második világháború után sem kedvezett annak a magyarországi helyzet, hogy a bunyevácság visszataláljon horvát gyökereihez és anyanemzetére támaszkodva ellenálljon a modern korban egyre erősödő asszimilációs nyomásnak. Mert ekkor a legtöbb magyarországi horvát településen is az egységes délszláv tudatot és a szerb nyelvi változatot erőltették az egységes délszláv politikai szervezeten keresztül. E téren csak az 1971. évi horvát nemzeti mozgalom kapcsán történt némi pozitív elmozdulás, és csak a demokratikus változások bekövetkeztével, 1990 után, Horvátország függetlenné válása nyomán erősödhetett meg a magyarországi horvát közösség.

A 19. század végétől 1990-ig tartó időszakban a magyaroszági bunyevácság jelentős része nyelvében és kultúrájában asszimilálódott, a többségi magyar nemzet részévé vált. Azok őrizték meg őseik nyelvét és nyelvéhez kötődő gazdag kultúráját, akik Antunovics püspök nyomán magukat horvátnak nevezik. A hazai bunyevácság és sokácság 1918-tól napjainkig tartó korszakának kiemelkedő szellemi képviselői, a kulturális-tudományos élet ősei nyelvét megőrző nagyjai, a költő és író Jelity Mihály, a magyarországi horvátság múltjának jeles kutatója, Mándity Zsivko, a drámaíró és színjátszókört szervező Karagity Antal, az Erkel-díjas koreográfus, Kricskovics Antal, vagy a pécsi Horvát Színházat megalapító Vidákovics Antal mind horvátnak vallották magukat. Mindannyian nagyon sokat tettek saját népcsoportjuk kultúrájának megőrzéséért és egyben azért, hogy a magyar közvélemény megismerhesse a bunyevác kulturális örökséget, és mindnyájan meggyőződéssel vallották, hogy ez az örökség az egyetemes horvát kultúra szerves részét alkotja.

A bunyevác közösség leválaszthatatlan részét képez a magyarországi horvát nemzetiségi közösségnek, amit két alkalommal is deklarált a Magyar Országgyűlés. A legfelsőbb népképviseleti és törvényalkotási szerv a Magyar Tudományos Akadémia véleményének figyelembe vételével, a horvátsággal való történelmi, kulturális, nyelvi, valamint identitási azonosságok miatt megalapozottan és törvényesen nem támogatta az etnikai alcsoport önálló nemzetiségként való megnevezését.