Ispis

melléklet a 6/2021. (IX.2.) Oktatási és Nevelési Bizottság határozathoz

A Mate Meršić Miloradić Horvát Óvoda, Általános Iskola 2020/2021. évi beszámolójának értékelése

Az Országos Horvát Önkormányzat Oktatási és Nevelési Bizottsága az igazgató által benyújtott éves beszámolót áttekintette - 6/2021.(IX.2.) Oktatási és Nevelési Bizottság határozata - és az alábbi véleményt fogalmazta meg:

A Beszámoló bevezetőjében hangsúlyt kap, hogy a 2019-ben önállósodott intézmény sikeresen indította el a 2020/21-es tanévet, illetve nevelési évet, amit a beiratkozott tanulói és óvodai gyermeklétszámok is igazolják. Ebből az következik, hogy a fenntartó is külön figyelmet szenteljen arra, hogy a beiskolázási folyamat ne szakadjon meg, segítse az intézmény vezetőjét és a nevelőtestületét abban, hogy a bizonytalan demográfiai helyzet ellenére biztosítottak legyenek a törvényben előírt tanulói, óvodai létszámok az elkövetkezendő időszakban is. A Beszámoló külön szól az óvoda és az általános iskola nevelő-oktató munkájáról. Kiemeli, hogy az óvónők és a tanítók szakmai felkészültsége jó, mindenki kiválóan beszéli a horvát nyelvet. A fenntartónak támogatnia kell azt a törekvést, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően, az intézményben anyaországi pedagógusok is segítsék a pedagógiai munkát, hiszen így a gyermekek jobban elsajátítják az anyanyelvüket. Külön kiemeli azokat az intézkedéseket, melyeket a pandémia miatt kellett bevezetni. Leszögezi, hogy a digitális oktatás nehézségekkel járt az alsó tagozatos diákok körében. Örvendetes, hogy az intézmény vezetője és a nevelőtestület, a szülőkkel karöltve dolgozik azon, hogy a nevelő-oktató munkájuk során nagy hangsúlyt kapjon a nemzetiségi jelleg, az identitás tudat erősítése. Mindez, az intézmény munkatervében és Pedagógiai Programjában is szerepel. Logikusan és szisztematikusan értékeli a tanév tárgyi, infrastrukturális feltételeit, előre jelezve, hogy a fenntartóra milyen beruházási, beszerzési és egyéb tárgyi kötelezettségek hárulnak az elkövetkezendő időszakban. Külön szól a nevelőtestületi továbbképzésekről, a pedagógusok minősítéséről, az intézmény munkáját segítő társszervekről, a pályázati munkáról és a kapcsolatrendszerről. A Beszámoló két nyelven készült. Az tanévet értékelő értekezletről hiteles jegyzőkönyv és jelenléti ív is készült.

Összegzésként megállapítható, hogy az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően működik és összhangban van az óvoda és az általános iskola SZMSZ-ével, Házirendjével.

Közzétéve: Az Országos Horvát Önkormányzat Hivatalának és az intézmény hirdetőtábláján.

Kelt: Budapest, 2021. szeptember 2.                                                                            

Osztrogonácz József
elnök